Pszichoedukáció · Trauma utáni reakciók
Miért éreztem úgy, hogy mindenhez engedély kell?
Belső mondatok
„Előbb meg kell kérdeznem.”
„Ha ezt egyedül döntöm el, baj lesz.”
Kicsit közelebbről
A kényszerítő kontroll sok apró tiltásból is állhat: kivel találkozhatsz, mire költhetsz, hová mehetsz, mit mondhatsz másoknak. Ha a bántalmazó fenyegetéssel, megalázással vagy erőszakkal büntet azért, mert nem az ő szabályai szerint cselekszel, idővel olyan döntésekhez is engedélyt kérhetsz, amelyeket korábban magadtól hoztál meg. Ilyenkor nem egyszerűen határozatlanságról van szó: a mozgástered valóban beszűkülhetett.
Amit fontos kimondani
Egy idő után már egy baráti találkozó vagy egy egyszerű vásárlás miatt is számon kérhetett. Még azt is kifogásolhatta, mikor indultál el otthonról. Így lassan a leghétköznapibb döntéseknél is attól kellett tartanod, hogyan fog reagálni. Ilyenkor az engedélykéréssel a következő fenyegetést vagy büntetést próbálhattad elkerülni.
Kívülről határozatlannak tűnhettél. Pedig lehet, hogy pontosan tudtad, mit szeretnél, csak a következményektől féltél. A bántalmazó a fenyegetéseivel és a számonkéréseivel korlátozta a szabadságodat.
Az ilyen félelem később is visszatérhet, akár akkor is, ha már nem ő szabja meg, mit tehetsz. Ettől nem válik jogosnak mindaz, amit korábban megtiltott neked.
Ha csak egy gondolatot viszel magaddal…
Nem azért kértem engedélyt, mert ne tudtam volna dönteni, hanem mert féltem a bántalmazó megtorlásától.
A bántalmazónak nem volt joga megszabni, hogyan éljek és mikor dönthetek önállóan.